A világ, ahogy egy fiatal generáció látja

2008.06.06. 20:40 harsfatea

Fodor vs. Kóka

Holnap újra elnököt választanak a liberálisok. A kérdés az, hogy egy teljesen új elnöke lesz-e az SZDSZ-nek, aki eddig még sosem töltötte be ezt a posztot, vagy a már 2007 óta regnáló "régi" elnök megtartja posztját. Az elnökválasztási kampány vegyes képet mutat, a jelölteket támogató megyék és a fővárost tekintve. Vidéken Fodor Gábor áll jobban, a fővárosban egyelőre viszont úgy tűnik, hogy Kóka Jánosnak áll a zászló.
Az SZDSZ szereplése az utóbbi években már csak árnyéka volt régi önmagának. A sorozatos korrupciós ügyek, a rossz döntések, az arculatvesztés sorozata egyre inkább aláásta a párt hitelességét és népszerűségét. A hitelességgel kampányoló Fodor, és a sikerrel kampányoló Kóka egy nagyon nehéz helyzetben lévő párt elnöki posztjáért próbál megküzdeni. A koalícióból való kilépés - az önálló arculat erősítésére tett próbálkozás - egyelőre nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, azonban ez minden bizonnyal annak tudható be, hogy a tisztújítás eléggé leköti a liberálisokat, és az ellenzéki szerepbe találáshoz is valószínűleg több időnek kell eltelnie, ha egyáltalán ellenzéki párt szeretne maradni az SZDSZ.

A két jelölt teljesen más liberális párt koncepciót képzel el, ami alapvetően jó dolog, a sokszínű gondolkodás egy sokrétűbb arculatot is jelenthet. A párt kettészakadását jövendölő jóslatok nem állják meg a helyüket. Először is, ha az SZDSZ szétszakad, a két elnökjelölt koncepciója és támogatói mentén, akkor Magyarországon két volt szadeszos liberális párt kezdené meg működését. Az utóbbi 2-3 országgyűlési választáson már körvonalazódni látszott, hogy erre a liberális politikára 7-8%-nál több választó nem nyerhető meg (ez a maximum). A párt kettészakadása azt jelentené, hogy kiejtik egymást a parlamentből, és innentől kezdve a "liberális párt kérdése" meg van oldva, mivel nem lesz olyan, hogy számottevő liberális párt. Egy új párt felépítésére viszont, egyes szakértők szerint, 3 milliárd forintot is költeni kellene, ez pedig olyan összeg, melyet a kiszakadt liberálisok (bármelyik oldal) nem tudnak előteremteni. Morális, elvi ok lehetne a szakításra, azonban ha ezt megtennék, azzal saját maguk alatt vágnák a fát, és még azok is elfordulnának tőlük, akik eddig rájuk szavaztak minden negyedik évben. A racionalitás tehát a pártszakadást kizárja.
Az elnökválasztás, mindegy, hogy melyik jelölt nyer, egyfajta hatalommegosztást, dualizmust eredményezhet a párton belül. Már eddig volt szó valami hasonlóról (tavaly Kóka megígérte, hogy pozíciókba juttatja Fodor jelöltjeit, s részben ez teljesült is), azonban most a győztes kénytelen lesz jobban összedolgozni az ellenjelölttel, mivel a párt nagyon nehéz helyzetben van, és csak együttes erővel, egységet mutatva tudnának ebből a hullámvölgyből újra felfutni. Mindkét jelölt az ügyvivői testületet is igyekezne valamennyire a saját képére formálni (Fodor Gábor ezirányú elképzeléseiről többet tudni), hogy nagyobb hatásfokkal tudják programjukat megvalósítani. Ez azonban polarizálná az SZDSZ-t, s félő, hogy a változatosságára, demokratikus berendezkedésére eddig is kényes SZDSZ-t ez milyen színben tüntetné fel a közvélemény előtt. A jelölteknek tehát mérlegelniük kell, hogy meddig hajlandóak elmenni a saját koncepció megvalósításában, mely még nem jár a liberális párt teljes leamortizálásával.

Az esélyekről pár szót. Fodor Gábor környezetvédelmi miniszteri tevékenysége elég meggyőzőnek tűnhet, több ügyet is sikeresen tudott kezelni (pl. Rába menti bőrgyárak), és a közvélemény szerint ő ma az egyik legnépszerűbb politikus (népszerűsége kétszer akkora, mint Kókának). Az ellenfél, Kóka János gazdasági miniszteri, és pártelnöki tevékenysége viszont elég sok kívánnivalót hagy maga után. A 8%-os liberális párt jövőképe, az adócsökkentés elmaradása és más egyéb dolgok is kudarcról árulkodnak. A teljesítmény alapján (még ha egyes esetkben csak látszat-intézkedésekről van szó csak) Fodor Gábor tűnhet befutónak (ha az SZDSZ küldöttei is így látják), aki új színt, egy az eddigitől másfajta nézőpontot hozhat az elnöki székbe. Ugyanakkor Fodor már elég régóta tagja az üt-nek, beleszólási joga van a döntésekbe, tehát az eddigi baklövésekben ő is ludas volt, azonban ezt mindeddig hatékony kommunikációval el tudta fedni.
Az SZDSZ fennmaradása szempontjából nem az az igazi kérdés, hogy ki lesz az elnök, hanem hogy mi lesz a tisztújítás után. Sikerül-e egy olyan kompromisszumot kötni, mely mindkét jelölt érdekeit, programját figyelembe veszi, s stabilizálja a liberális pártot, s később így kialakulhat egy olyan párt, mely nem csak arra a stabil 5-6%-nyi ember szavazatára számíthat, akik eddig mindig rájuk voksoltak, hanem esetleg többre is.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

Szólj hozzá!

2008.05.11. 18:54 harsfatea

BKV: végtelen történet

Ki ne anyázott volna már valaha vélt vagy valós indokból a főváros tömegközlekedési vállalatának valamely baklövése miatt. Becsukta az orrom előtt az ajtót a szemét buszsofőr, már megint hozzámért az ellenőr, már itt várok 10 percre a trolira és mégsincs sehol. Mindenki tett már így. Azonban most majd korántsem emiatt lehet majd káromkodni. A május 27-i kezdettel meghirdetett több napos munkabeszüntetés közel 3 millió ember életét fogja megkeseríteni (az érettségizőkét különösképpen). A kötöttpályás szakszervezethez tartozók nem fognak sztrájkolni, de épp elég hogy a trolisok, buszosok, és a HÉV-dolgozók közül jónéhányan beszüntessék a munkát. De vajon valósak-e a munkavállalók követelései, és tényleg packázik velük a BKV és a főváros vezetése?

A BKV a mai Magyarország egyik utolsó szocialista nagyvállalata. A piaci viszonyok mintha megállnának a cég kocsiszínjeinek bejáratainál, a vállalat pénzügyei külső szemlélő számára kuszák, a költségek akkorák, hogy magánvállalkozásoknak éri meg üzemeltetni egyes vonalakat, amire új buszokat szereznek be stb. Nem akarok nagyon messzire menni, hogy már a rendszerváltás előtt kezdődött el a cég leamortizációja, de az tény, hogy a BKV bajai nem mostani keletűek. Több tíz milliárd forintos adósságot görget maga előtt, amire a bankok már nehezen adnak kölcsönt. A járműpark, az infrastruktúra siralmas állapotban. A szolgáltatás viszont nyugat-európai árszínvonalon működik, ha nem drágábban. Prágábán és más uniós városokban a városi és költségvetési támogatás sokkal kisebb mértékű, és a színvonalas szolgáltatást olcsóbban kapjuk meg. Hogy lehetséges ez?

Az első probléma az adósságspirál. A BKV több tíz milliárdos adóssággal rendelkezik, s ez meggátolja minden további nagymértékű fejlesztés elkezdését. A 4-es metró egy külön projekt, mindig is kampánymetró volt, lehetett vele évtizedről évtizedre ígérgetni, ma már azonban sokan belátják, hogy a nyomvonala és megálló kiosztása nem a legoptimálisabb. Én a 4-es metró vonalán lakom, s nagyon örülök, hogy épül majd a metró, azonban úgy gondolom, hogy azt a több száz milliárd (!) forintot sokkal hatékonyabban el lehetett volna költeni. Egyrészről 2011-re (?) lesz egy modern, high-tech metróvonalunk, de emellett megmaradnak a 20-25 éves vagy még idősebb buszok, s a régi orosz trolik. Ezt a rengeteg pénzt sokkal ésszerűbben is lehetett volna költeni (ha már mindenképp kötöttpályán gondolkodunk, akkor biztos rengeteg villamos vonalat lehetett volna felújítani, hosszabbítani, esetleg újakat építeni és megújítani a járműparkot), plusz a többi magyarországi nagyváros sem esett volna el uniós forrásoktól, mivel naná hogy a kormány részben uniós forrásból finanszírozná a metróépítést, hogy a konvergencia-programot be tudja tartani. De hasonló dolgok jegyezhetőek fel a többi fejlesztésnél is. Elég az Örs vezér téri metró végállomás felújítására gondolnunk. Az állomást úgy újították fel és építették át, hogy még véletlenül se lehessen összekötni a HÉV-vel, és ha úgy döntenek, hogy mégis összekötik, akkor azt újra hatalmas pénzzel és építkezéssel lehetne csak megoldani.

A vállalat a főváros és az állam emlőin csüng, több mint 50 milliárd forint árkiegészítés és normatív támogatás származik e két szereplőtől (a fővárostól elég kevés forrás). 8-10 millárdos hiány várható idén, korábban nullszaldót vagy enyhe hiányt prognosztizáltak a társaság vezetői, ma már azonban látszik, hogy ez tarthatatlan. Nem csak a járatritkítások visszavonása miatt is, hanem a beütemezett elbocsátások elhalasztása, a kétes milliárdos szerződések és a kéz kezet most politikája miatt.

A BKV majdnem 14 ezer embert foglalkoztat. Ez hatalmas szám. 300, zömmel irodai munkát végző alkalmazottól szeretett volna megválni a társaság, hogy költséget csökkentsen. A dolgozók utcára rakása ily módon teljességgel elfogadhatatlan, azonban a cég vezetőinek mérlegelniük kell. Vagy így csökkentik a költségeket, vagy nem tudják karbantartani a járműveket (részben már ma sem tudják), és esetleg nem lesz gázolaj a buszokba. A szakszervezeteknek az a dolguk, hogy minden, a tagjaik állását és munkakörülményeit veszélyeztető szituációt megakadályozzanak. Mindkét félnek meg kellene egymás helyzetét értenie, s akkor lehetne szó érdemi tárgyalásokról. Most azonban elbeszélnek egymás mellett.

A másik súlyos probléma az átláthatatlan tanácsadói, megbízási és ki tudja még hogy milyen szerződések. A hatalmas összegű szerződések a nyilvánosság számára nem elérhetőek arra hivatkozva, hogy üzleti titok részét képezik. Kérdem én, ha vállalható egy szerződés (mármint jókor, jó célra, a leghatékonyabban és költségkímélően költik a pénzt), akkor azon mi takargatnivaló van? Ez már alapból gyanús, az átlagpolgár számára is. Azonban nem kell sokat gondolkodni azon, hogy kik és miért kapják ezeket a pénzeket. Egy meghatározott holdudvar köt szerződést a vállalattal, annak érdekében, hogy sokszor csak az asztalfióknak gyártsanak tanácsadásokat. Ez megengedhetetlen. Szükség lenne egy átfogó takarításra a vállalatnál, hogy többé ne történhessenek ilyen szerződéskötések.

A BKV nem függhet továbbra is ilyen nagymértékben az állami és a (kevés) fővárosi pénztől. Nem függhet ilyen nagymértékben az adófizetők forintjaitól. Nem függhet attól a tehetetlenségtől, mely több mint 20 éve jellemzi a céget, és nem képes kilábalni a rossz döntések sorozatából (egy hülyeségre példa itt). A cégnek racionalizálni kellene a kiadásait, nem járatritkítással hanem más beszállítói források feltérképezésével, hogy csökkenteni tudja a költségeit. Mindez azonban nem megy gyökeres koncepcióváltás nélkül. A tulajdonosnak erősebb kontrollt kellene gyakorolni a BKV felett, és szankciókat kellene alkalmaznia azokkal a dolgozókkal szemben, akik olyan dolgokat tesznek, melyek nem szolgálják a cég érdekeit. A BKV nem egy feneketlen zsák, ami ha lyukas, akkor még többet kell beletölteni, és ezt majd az adófizetők kifizetik. Kénytelen lesz a főváros meghúzni a vonalat, hogy eddig és ne tovább, mert ha újra és újra megkapja a vállalat az egyre növekvő támogatási összeget, az olyan helyzetet fog teremteni - melyből a BKV, a fővárossal mint tulajdonossal együtt -, nehezen fog tudni kimászni.

Sztrájk vagy nem sztrájk ezen a kérdésen nem változtat, a problémák ugyanúgy megmaradnak, ha a főváros nem lép keményebben oda és változtat eddigi hozzáállásán.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

Szólj hozzá!

Címkék: bkv

2008.04.25. 21:47 harsfatea

Parlamenti frusztráció

Egy konferencián vettem részt a mai napon a Parlamentben, mely ezt a címet viselte: "A Parlamentek, a képviselők társadalmi és média megítélése- frusztrációk a parlamentek körül Európában". Érdekesnek ígérkezett a téma, kíváncsian vártam, hogy mi lesz belőle.
Szili Katalin nyitotta meg a konferenciát, majd Deutsch-Für Tamás folytatta a megnyitót. Voltak képviselők Belgiumból, Csehországból, Lettországból, az Egyesült Királyságból, Portugáliából, Magyarországról és szakértők Romániából, Ukrajnából, Lengyelországból, Szlovéniából és persze Magyarországról is. Magyar EP képviselők is tiszteletüket tették, s így kvázi összeurópainak ígérkezett a társaság.

A téma az lett volna, hogy miért csökken a politikusokba vetett bizalom, hogy lehet a parlamentet közelebb hozni az emberekhez, hogy ne forduljanak el a politikától. A média és újságírók szerepének értékelése is téma lett volna. Na most ebből nem sok valósult meg.
Kezdjük ott, hogy egy hihetetlen rossz stílusú (néha már-már egy "rossz vicc" kategóriába tartozó ember benyomását keltő) magyar képviselő vezette a konferenciát. Nekem égett a helyében az arcom, amikor arról beszélt, hogy a magyar parlamentarizmus egyidős az angollal, s hogy üde színfoltként hallgassuk meg az angol képviselő előadását (mellesleg azt elfelejtette, hogy ez a képviselő színesbőrű, s láttam, hogy a tolmácsolás közben elég nagy szemeket meresztett az angol úr). Voltak még ilyen elszólásai, úgyhogy ezen jól elszórakoztam. Az előadások max. 20 percesek lehettek volna, mert ugyebár "tight schedule", de többen eléggé elszámították magukat, és ebben a 20 percben csak a történelmi áttekintésig jutottak el. Érdemi mondandóra már nem maradt idő, meg kellett elégednünk azzal, hogy majd a honlapon elolvashatjuk az előadás maradék részét. Ez már kicsit fura volt, hogy az érdemi mondandót sokan nem is tudták elmondani.

A másik probléma az volt, hogy sokan egyáltalán nem érintették a témát. Volt egy előadó, aki a kétkamarás parlamentekről tartott előadást, de ezalatt a 20 perc alatt nem volt képes okokat, magyarázatokat szolgáltatni a feltett kérdésekre. Nehezen tudom elképzelni, hogy meglett professzor emberek nem képesek gazdálkodni a nekik megszabott idővel. Az is valószínűleg kelet-európai sajátosság, hogy valahogy a belpolitika mindig becsempésződött az előadásokba, és ezt tartottam az egyik legrosszabbnak. Plusz egy másik gondolat. A magyar előadók kb. 90%-a a Dél-Alföldről származott, teljesen "véletlenül". Így olyan emberek is jelen voltak, akikről eddig még nem nagyon hallottam, mint a parlamentáris demokrácia szakértői. Ez rendben van, lehet, hogy sokat ülnek egy szobában, és ott nagy okosságokat gyártanak. De hogy olyan embereket hívnak el egy konferenciára akik nem tudnak előadni, és normálisan beszélni, ez már koránt sincs rendben. Az hogy beszédhibás, olvassa egész végig a szöveget, csapong a témák között, általánosságokban mozog ez úgy gondolom megengedhetetlen egy ilyen szintű tanácskozáson. A vendégelőadók se voltak sokkal jobbak, bár meghaladták a magyar színvonalat. A konferencia nyelve magyar és angol volt, de volt aki ukránul és volt, aki csehül szólalt fel. Az ukránnal és a csehvel nem volt bajom, mert tolmácsolták. De hogy valaki úgy merjen kiállni 80 ember elé, hogy alig lehet érteni az angolját, az nagy bátorságra vall. És nem azért nem lehetett érteni, mert halk volt, hanem mert érthetetlen szavak jöttek ki a száján. Volt egy olyan érzésem, hogy ide csak a pancser képviselőket hívták el, hogy egy jót égjenek. De aztán később voltak jó pillanatok is (a belga liberális képviselő sexy guy-okról beszélt, az angol lord pedig arról, hogy ő focista is). Számomra világossá vált, hogy a magyar parlament, vagy legalábbis a képviselők ezen csoportja képtelen egy olyan konferenciát összehozni, ahol rendesen, óramű pontossággal, senkit meg nem sértve klappolnának a dolgok.

De nézzük a dolgok pozitív oldalát. Az örömteli tény, hogy a képviselők és szakértők végre meglátták a közvélemény azon álláspontját, hogy őket egyre jobban nem érdekli a politika, és ez a közvéleménykutatásokban is látszódik. Voltak javaslatok, hogy hogy lehetne közelebb vinni az emberekhez a parlamentet, a fiatalok számára is érdekessé tenni a témát, és hogy hogyan lehetne a képviselők presztízsét növelni. Egy darabig kis mocskolódás is kialakult, a médiát szidták, hogy csak a rosszat mutatja. Erre a nyugat-európai képviselők rámutattak, hogy ők csak az igazságot mutatják, és a média képviselői is a saját társadalmunkból kerülnek ki, tehát ők is valamennyire olyanok mint mi (korrupció, családi ügyek stb.).
Nem vártam meg a konferencia végét, 4-kor eljöttem. Úgy éreztem, hogy még egy általánosságokban mozgó előadás alatt bealudnék és hangos hortyogásomtól zengene a terem.

Konklúzió: a párbeszéd elkezdése egy jó hír, még ha elég kezdetleges formákban is indult meg, köszönhetően a mentelmi bizottság elnökének aktív közreműködésével (aki a konferenciát vezette). Érdemes erről a témáról beszélni, széles társadalmi párbeszédet kell nyitni. Megkérdezni a lehető legtöbb civilt, társaságot, szervezetet stb. hogy hogyan lehetne a helyzeten javítani. Véleményem szerint a mai magyar parlamenti képviselők többsége jelen formájukban alkalmatlanok arra, hogy az emberek jobban megbízzanak bennük. Nem elitcserére gondolok, hanem átstruktúrálásra, átpozicionálásra. Hogy képviselőink is érezzék a súlyát döntéseiknek (mint magánember is), és ha elvárásokat és törvényeket támasztanak a társadalommal szemben, akkor ők legyenek az elsők, akik azokat betartják. Példaként kellene működniük. De addig ne csodálkozzanak azon, ha minden egyes botrány kirobbanása után még tovább zuhan a népszerűségük.

A zárszó: az ukrán szakértő (idős, ősz hajú, végig olvasta a prezentációját, aranykeretes szemüvegben) előadását hallgatva el tudtam képzelni, hogy milyen is lehetett a szocializmus alatt egy pártkongresszuson ülni, mert a hangulat eléggé hasonlíthatott: rendkívül unalmas és csak arra tudsz gondolni, hogy ennek az embernek ki fizette az ideutazását.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

Szólj hozzá!

Címkék: konferencia parlament

2008.04.20. 20:37 harsfatea

Yes, we can

Április 22-n lesz a következő demokrata elnökjelölti előválasztás az USA-ban, azon belül is Pennsylvania-ban, úgyhogy érdemes kicsit esélyt latolgatni. A közvéleménykutatások Clinton előnyét jelzik, de Obama roham léptekkel zárkózott fel mindaddig, amíg nem jött közbe egy-két botrány. Éspedig az április 6-i beszéde, mely szerint megkeseredettek a pennsylvaniai kisvárosok lakói, akik frusztrációik levezetését a vallásban és a fegyverekben keresik. Plusz közbe jött még a Wright-botrány is. Obama bizonygatta, hogy nem osztja a tiszteletes radikális nézeteit, azonban korábban a szoros baráti köréhez tartozónak nevezte Wright-ot, így kétséges, hogy az emberek hinni tudnak-e neki. Hillary Clinton sem mentes a botrányoktól: a boszniai ügy kirobbanása (mely szerint lőttek a repülőgépére 1996-ban, amikor megérkezett Boszniába) az ő szavahihetőségén is nyomott hagyott. Tehát mindkettejüknek kijutott a botrányokból, azonban az utóbbi két hét Obama számára jött rosszabbul, mivel égető szüksége lenne megnyerni Pennsylvania-t, hogy jobban el tudjon lépni Clinton-tól, s ezek a botrányok korántsem segítik őt ebben. A közvéleménykutatások szerint nem csökkent az afro-amerikai szenátor támogatottsága, de ez nem elég. Növelnie kellene az előnyét Hillary-vel szemben az utolsó napokban, hogy hozni tudja Pennsylvania-t.
Amerikának szüksége lenne egy olyan elnökre, aki változást hozhat a rendszerbe. Úgy gondolom, hogy ez a változás Obama képében markánsabb és kifizetődőbb lenne, mivel Hillary Clinton, vagy John McCain olyat hozna, ami eddig is szerepelt az amerikai politikában (attól most eltekintek, hogy változásnak hívjam azt, hogy a legidősebb és az első nő kerülne az elnöki posztra: ezek is mérföldkövek lennének, de Obama elnöksége sokkal jobban).

A 20. század dereka óta jelen lévő fekete polgárjogi mozgalmak betetőzése lenne az, ha megválasztanák az első fekete elnököt (sokan Bill Clinton-t tekintik az első fekete elnöknek, de ez átértékelődne, ha Obama kaphatná meg az elnöki posztot). Nem érhetné nagyobb megbecsülés az amerikai fekete népességet, mint az, ha a sajátjai közül ülhetne valaki az elnöki székbe. Nem csak faji kérdésről van szó (mert bárki bármit mond, ez faji kérdés is), hanem arról is, hogy egy 47 éves szenátor - aki mindössze 2005 óta tagja a szenátusnak, s olyan nagy neveket is sikerült maga mellé állítani mint Warren Buffett -, képes lesz-e elnyerni azt a társadalmi támogatottságot, mellyel a Demokrata Párt elnökjelöltje, és hogy később az Amerikai Egyesült Államok elnöke lehet.
Úgy gondolom, hogy pár hónap meg eltelik addig, míg megtudjuk, hogy ki lesz a Demokrata Párt elnökjelöltje. Azonban egyes hírességek bíznak Obama győzelmében, s én is bízom.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

Szólj hozzá!

2008.04.16. 15:45 szzg

Ne fordulj hátra semmiért, soha

Saphier Dezső a „festegető” nőkről, egy életmentő keresztről és a kutatás buktatóiról

A Hölgyek palettával kiállítás a XIX. és XX. század magyar festőnőit mutatja be, kiemelve őket az elfeledettségből. A katalógusban feltűntetett nevek mellett nemcsak évszámok szerepelnek, hanem alapos kutatómunka eredményeképpen, rövid életrajzok is. Elsőre két jellegzetes vonás foghatja meg az életrajzokat olvasót: a művészek középosztálybeli vagy arisztokrata származása és a források között gyakran felbukkanó Magyar Zsidó Lexikon illetve OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) jelzet.

- Az elmúlt két évszázad képzőművészeti életbe bekapcsolódni kívánó nő alakja kelthetett és olykor keltett is megbotránkozást. Az elfogadáshoz egy támogató, progresszívebb környezetre volt szükséges. A zsidóság lehetett egy ilyen „környezet”?

- Szerintem a dolog végtelenül egyszerű, nem kell túlbonyolítani. Minden olyan csoport amelyik sorsának jobbrafordulását reméli a változásoktól, hajlamosabb a kor általánosan elfogadott normáin túllépő kezdeményezések mögé állni. Így néha a nem igazán szerencsés ügyek mellé is odaállhat, ami ugye később gondot okozhat, de a mozgatórugója ugyanaz: a bizakodás, hogy saját és mindannyiuk élete változhat.

Emellett van ez az innen is onnan is magyarázható „könyv népe” gondolatsor, mely szintén magyarázhatja ezt a tendenciát. A zsidó családokban ugyanis mindig tisztelték a könyvet, a kultúrát, a tudást és ez nyilvánvalóan elősegíthette, hogy progresszív legyen a gondolkodásuk is. Eltekintve persze a vallás merev sémáitól. Ha olyan családból jött az illető, ahol a hagyományokat szigorúan tartották, akkor ez a szemlélet jórészben mégse volt annyira veszettül progresszív. Ezeknél a festőnőknél egy sokkal lazább hitbéli hozzáállás volt, ha egyáltalán volt. Nyilvánvalóan rendelkezhettek egy hovatartozás érzéssel, de ez teljesen független az ortodox zsidó hagyományoktól. Én ezt feltételezem, de nem is tudok mást elképzelni. Az ortodox hozzáállás eleve kizárja, hogy a gyerek, pláne egy leánygyermek, össze-vissza lődörögjön a világban és ne az legyen a cél, hogy családanyaként aláveti magát férje akaratának. Azt hiszem, hogy a kiállításon szereplő művésznőknek minimum a 75% biztosan zsidó.

- Az OMIKE által szervezett tárlatokon való részvétel jelentethette ennek a hovatartozás érzésnek a vállalását?

- Ezt nem vizsgáltam hosszan, de egyértelmű, hogyha odamegyek az OMIKE-be akkor vállalom, hogy valami közöm van ehhez a történethez. Nyilvánvalóan ha valaki ott van, akkor kintről stigmatizálja magát, ami nem volt már sikkes abban az időben.

- A festőnők zöme az arisztokrácia és a felső középosztály köreiből került ki. Voltak kivételek?

- Igen, találunk néhány kivételt, igaz nem sokat, ami ugye inkább a szabályt erősíti. Mindig emlegetem Kukovetz Nanát aki nem tudom hova tartozott a furcsa nevével, de hát ő annyira tehetséges volt, hogy Szeged városa fizette tanulmányait. Így tölthetett kétszer is huzamosabb időt Párizsban. Az apja „bánatos” hintófényező vagy valami ilyesmi volt, a jövedelméből nyilvánvalóan nem lehetett volna azt a gyereket taníttatni. A Párizsban töltött idő későbbi sorsát is meghatározta. Miután hazatért Magyarországra, a Szegedre érkező zuáv katonákkal próbált kapcsolatot teremteni felhasználva a kinn szerzett nyelvtudását. Halálával kapcsolatban két változat is él. A hivatalos, miszerint spanyolinfluenza ölte meg, a másikra melyről tudomásom van, én jobban hajlok miszerint halálra erőszakolták azok a zuáv katonák akiknek francia nyelvtudását felhasználva próbált segíteni. Néha nem az a szerencse, ami annak látszik. De visszatérve a kérdésére alapvetően igaz, többségük nem került olyan helyzetbe amikor anyagi biztonságuk megingott volna és emiatt rendelésre kellett volna festeniük.

- Térjünk vissza az OMIKE köréhez. Mennyire lehetett az ezen a platformon való megjelenés egy nem vallásos, progresszív nézeteket valló családban belülről jövő igény, vagy esetleg a külvilág akkor már egyre ellenségesebb jeleire adott reakció?

- Nyilván az is egy motívum, hogy megvallom, ki vagyok és akkor ebbe az alkotói körbe befogadnak. Érdekes társaság lehetett. Vegyük például Zemplényi Magdát aki egyértelműen zsidó volt. Fogalma sem volt a rajzművészetről, a Zeneakadémián végzett hegedű szakon. Mikor kitalálta magának, rajzolni fog és valaki azt mondta szén, akkor lement egy szénkereskedőhöz. Szenet kért és ott felvilágosították, hogy menjen egy papírkereskedőhöz… Bár hozzá kell, hogy tegyem a nő állítólag egy vidám szörnyeteg volt, ez Marosán közlése. De azt is megjegyezte, hogy ismereteinek, kultúrájának jó részét tőle sajátította el. Személyesen is ismertem a férjét marosi Marosán Gyulát. Talán nem is volt a férje, ez sohasem tisztázódott. A nő úgynevezett asszonytartást kapott az előző házassága után és nyilván nem vált el mert akkor ez ugrott volna. Valami textilnagykereskedő volt az előző férj. Marosán Gyulát nyolcvanas éveiben ismertem meg. Nagy életművész lehetett, kacsintott nők de férfiak felé is. Magdát ő mentette meg, ahogy az a később Kanadában számomra megírt memoárjaiból is kiderült. A Csömöri úton laktak, amikor Magdának fel kellett varrnia a sárga csillagot. Mielőtt először kiléptek volna az utcára, Marosán Gyula is felvarrta a csillagot szolidaritásból. Így vonultak együtt a Bosnyák tér felé. A férfi olyan dührohamot kapott, hogy letépte a nőről is meg saját magáról is, ezután vett a nőnek egy keresztet ajándékba. Ez később az életét mentette meg mikor egy nyilas razzia során nem találta a hamis iratait. Meglátták a nemrég ajándékba kapott medált és csak annyit mondtak „Nagyságos asszonyom már nem kell” és elmentek. Néha ilyenen múlott egy élet.

Többek között a saját családomé is. Heten voltunk gyerekek, én voltam a hetedik. A nyilas hatalomátvétel után apám velünk menekült keresztül-kasul az országon. Édesapám két éves korától Bécsben nevelkedett, anyám pedig ott született (katolikus családban) így anyanyelvi szinten beszéltek németül. Ez nyilván sokat segített. Én azért születtem Hajdúszoboszlón, mert édesapám úgy számított, ha szembe megyünk a fronttal és az „áthalad” fölöttünk, nagy eséllyel túléljük a borzalmakat. Ehhez persze nagyon nagy elszántság kell. Megpróbálkozni azzal, hogy átmegy rajtam a viharzóna, sokkal nagyobb rizikó, mint hátrálni a falig. Mert, ha egy gyilkoló gépezet közelít felém, akkor az ösztön azt diktálja, hogy hátráljak, eltűnjek a tűzvonalból. Ha valaki nem ezt teszi az olyan bravúr mely előtt megemelem a sapkámat.

- Ezek között a sorsok között nem egy, és nem kettő akad melyeket a háború tört meg. Akinek szerencséje volt, elhagyta az országot. Sokan választották a menekülést?

- Erről nekem megvan a saját véleményem. Az igazi dráma - persze lehet, nem ez az igazság - hogy a középrétegek vesztek oda. A gazdag azt mondta, teremthetek bárhol és elhagyta a süllyedő hajót. A szegény azt mondta: szegény lehetek bárhol és ő is menekült. A többiek pedig ahogy én szoktam mondani azért a bőrgarnitúráért meg a világítós rekamiéért szépen besétáltak a vagonokba. Ez egy dráma. Én a saját gyerekemnek mindig azt mondtam, hogy soha ne nézz hátra és soha semmiért ne fordulj meg.

- Ez jelentheti a múlt felé fordulás értelmetlenségét is?

- Tárgyakért, anyagi javakért nem szabad megfordulni. Én aki gyűjtő voltam egész életemben, a mai napon is fel tudnék állni az asztaltól és elindulni a semmibe. Ezt halálomig tartom, hogy így helyes. Létezni a legfontosabb. Ha képes vagyok arra, hogy teremtsek, azt meg tudom csinálni máshol is.

De visszatérve az emigrációra: volt egy kiállítás a Nemzeti Galériában, a Nagybányai Iskola művészeit vonultatta fel. A történethez hozzá tartozik, hogy én kevésbé becsülöm azt a magatartást, ami egy mester szolgai utánzásában jelenik meg. Emiatt mondom mindig: soha nem autogramot gyűjtök, hanem képet. Ezen a kiállításon a feleségem vette észre, ha megláttunk egy-egy eredetibb képet, elindultunk a festmény felé és a következő derült ki: meghalt 25 évesen, meghalt 22 évesen, emigrált 27 évesen, emigrált 30 évesen. Mintha a tehetségeknek itt szűk, vagy szinte semmilyen mozgásterük nem lett volna. Szomorú, hogy ez a jelenség később az emigrációban ugyanúgy fennmaradt. Ezek a történelmi viharok is tovább erősítették a tendenciát: a festőnők eltűntek, nem csak materiális értelemben - elhagyták az országot - de a köztudatból is.

- Mi nehezítette meg legjobban a kutatómunkát?

- Már a képek felkutatásánál falakba ütközik aki a magyar festőnők művei iránt érdeklődik. Sok festményen ugyanis megváltoztatták a szignót. Volt akit férje vagy egy másik vele egy időben élt híres férfi festő életművébe süllyesztettek. De akadtak egészen elképesztő húzások is. A kiállításon látható Amrita Sher-Gil képet például nem csak új szignóval látták el, de igyekeztek az utánozni kívánt férfi festő stílusában átformálni. Ezzel majdnem sikerült tönkretenni egy művet. Ez talán magyarázatot adhat arra a panaszra is, amit kritikusok mondanak a kiállítással kapcsolatban, miszerint ezek csak „festegető” nők és nem festőnők, a képek minősége sokszor nem üti meg a kívánt színvonalat. Pedig egyértelmű: azt lehet csak bemutatni, ami megmaradt. Szívem szerint én is sok esetben más képet mutatnék meg, de erre az említett sokféle okból kifolyólag nincs lehetőség. A történelmi körülmények adnak magyarázatot és az azt (is) tükröző személyes sorsok. Szemere Lenke élete jól illusztrálja ezt. Tizenkét évesen csodagyereknek tartották. Mielőtt kiállították volna műveit, specialistákkal próbálták hitelesíteni, hogy valóban gyermekkéz alkotta a festményeket. Később Párizsban férjhez ment Kemény Zoltán szobrászművészhez. A férfi halála után saját képei jó részét elégette. Hátralévő életét teljesen a szobrász férj életművének ismertetésére szentelte. Tőle csak egyetlen képet tudtam felkutatni, ami ismerve a körülményeket, csodának tekinthető.

A célom nem több: egy hiányra felhívni a figyelmet, ezen alkotónők eddig üres helyére a magyar festészetben.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

Szólj hozzá!

Címkék: saphier dezső hölgyek palettával

2008.04.15. 22:53 harsfatea

Berlusconi per sempre

Berlusconi újra miniszterelnök lesz. A 71 éves olasz politikus a vártnál nagyobb arányú győzelmet aratott az olasz parlamenti választásokon (részletes eredmények itt).

Az Il Popolo della Libertá (Pdl) az Északi Ligával (Lega Nord) a képviselőházban és a szenátusban is abszolút többséget szerzett, s így egy viszonylag stabilabb kormányzás elé tekinthet, mint Romano Prodi előző kormányfő, aki nagyrészt a koalíciós kormányban lévő kispártok zsarolásai miatt kényszerült idő előtti távozásra. Berlusconi rögtön reformokat ígért, Itália elég nehéz gazdasági helyzetben van, s nehéz hónapokat jövendölt a lakosság számára. Berlusconi az első sajtótájékoztatón, melyet a parlamenti választások után tartott, kijelentette, hogy első dolga lesz Nápolyt megtisztítani a szeméttől és az Alitalia helyzetét rendezni. Mindkét kérdés nagy politikai akaratot kíván: Nápolyban és egész Dél-Olaszországban a szervezett bűnözés (camorra) tartja kezében a szemétüzletet, az Alitalia pedig több százmillió eurós adósságot görget maga előtt. Ha csak Nápoly utcáiról szeretné eltüntetni a szemetet az új kormányfő, azzal tüneti kezelést végez, a problémát nem oldja meg, szembe kell szállni a camorra-val is, hogy biztosítani tudja a szemétkezelés ügyét. Ez pedig nagyon nagy falat, eddig még egyik olasz kormányfőnek se sikerült.
Az Alitalia-ra akadna vevő, a Air France-KLM duó, de a szakszervezetekkel az egyeztetések során meggyűlt a bajuk, s így lehetséges, hogy kudarcba fullad az ügylet.

Walter Veltroni, a Partito Democratico (Pd) vezetője már gratulált is Berlusconinak, s az államfő is csatlakozott a baloldal vezetőjéhez. Nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy tartományi és önkormányzati választások is voltak most Olaszországban, s Rómában is feltűnően jól szerepelt a Pdl, és úgy tűnik, hogy megszorongatja a Pd jelöltjét, Francesco Rutelli-t.

Nem tudhatjuk még, hogy mennyi maradt Berlusconi populizmusából, az adócsökkentés ígérete megmaradt, viszont nem ígért összevissza semmit a választások előtt, elismerte, hogy Olaszország nehéz helyzetben van, s szerinte ő tud erre megoldást kínálni.

Kérdés, hogy az ígért reformokból mennyit tud megvalósítani (a mai napon már infrastrukturális beruházásokat ígért úgy, hogy ez nem fog plusz pénzbe kerülnie az olasz embereknek), mennyire fogja őt majd vissza az Északi Liga, és mennyire tud együttműködni a Pd-vel. Merthogy a gazdasági élet szereplői politikai stabilitást várnak, hogy kilábaljon a gazdaság abból a gödörből, ahol most van. Ezt a politikai stabilitást ők a Pd-vel látnák megvalósíthatónak (Pd és Pdl együtt nagykoalícióban), de ennek esélyét csökkenti a két fél markáns szembenállása, s Veltroni sem nyilatkozott túl pozitívan ezt illetően, azonban mindkét oldal nyitott konstruktív javaslatokra.

Berlusconi tehát újra esélyt kap, mégpedig olyan időszakban, mely kulcsfontosságú lehet Olaszország számára.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

Szólj hozzá!

Címkék: választások olaszország berlusconi veltroni

2008.04.08. 10:57 harsfatea

Tegnap Újlipótvárosban

Tegnap délután történt valami. Valami olyannak lehettünk szemtanúi, aminek már régóta nem. Fideszes és szadeszos, idős és öreg, zsidó és nem zsidó egyszerre vonult fel, hogy kifejezze tiltakozását egy olyan bűntett ellen, mely eddig nem nagyon fordult elő kis hazánkban. Ez pedig a Molotov-koktélos támadás a Holl Ernő utcai jegyiroda ellen.
Április elsején hajnalban valakik (lehet gondolni hogy kik) Molotov-koktélt dobtak a jegyirodára, valószínűleg azért, mert előző nap a jegyeladó nem tudott egy hazafias érzelmű lánynak a Hungarica nevű nagymagyar együttes koncertjére jegyet adni (bővebben itt).

Tegnap délután azonban eddig példátlan mértékű összefogásnak lehettünk szemtanúi (mi is tiszteletünket tettük a Hollán Ernő utcában). Több száz ember gyűlt össze annak érdekében, hogy megmutassa a felvonuló szélsőjobbosoknak, hogy nem félnek tőlük és nem hagyják szó nélkül azt, ami történt. Nem lehet egy város békességét ilyennel szítani, nem lehet következmények nélkül hagyni a nyílt rasszista, antiszemita megnyilvánulásokat. Boldogan tekintettünk szét, s megállapítottuk, hogy nincs még veszve a dolog. Ha tegnap el tudtunk jönni ennyien, máskor is el tudunk. Nem hagyhatjuk, hogy az ilyen megnyilvánulások teret nyerjenek a magyar közéletben. Külön üdvözlendő, hogy egy XIII. kerületi fideszes önkormányzati képviselő állt a tüntetés élére (igaz, hogy némileg kisajátítva azt), s megmutatta, hogy igenis lehetséges az elhatárolódás.

Minden ilyen civil szerveződés egyre inkább erősíti bennem azt a hitet, hogy Magyarországon és Budapesten nem tud teret nyerni egy antiszemita, rasszista nézeteket valló csoport, mivel a többség, akik felelősséget éreznek többi embertársukért is, nyíltan kiállnak jogaikért, a kirekesztés és az erőszak ellen.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

A világ, ahogy egy fiatal generáció látja

Más szemszögből

HTML